2012. február 24., péntek

Mikor érdemes kezdeni a változtatást, változást?

A saját véleményem is ez, de a megfigyelések, statisztikák (ennek külön poszt lesz, mert ijesztő), az emberek saját maguk is azt mondják, hogy nem boldogok. Pontosabban csak nagyon kevesen, közülük még kevesebben olyanok akik 100%-ban, minden területen boldogok. Egyébként ez a blog pont azért van, hogy segítsen boldoggá válni, vagy rámutatni, hogy igazábol Te is boldog vagy, vagy legalábbis sokkal közelebb vagy hozzá, mint gondolnád.
Aki nem érzi magát boldognak, valószínűleg egyet ért velem abban, hogy valamin változtatni kell. Aki szerint nem kell neki változtatnia, mert mindenről külső tényezők tehetnek, annak igaza van, neki nem kell. Neki nem kell, hanem egyenesen MUSZÁJ, ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS, mert ez a hozzáállás az egyik legkártékonyabb, amit el lehet képzelni, de erről is lesz szó a későbbiekben.
Ha valaki mondjuk 2 alkalomnál többször kereste fel a blogot, annák már feltételezem, hogy változtatni, változni akar, ehhez keres kapaszkodót (a legjobb helyen vagy;)). Tehát most főleg azokhoz szólok, akik tisztában vannak a cselekvés, változás szükségességével.
A halogatás a sikerek egyik nagy ellensége, más megközelítésből barátja. Ellensége, mert magát a sikert akadályozod vele, viszont kéz a kézben járnak, mivel amennyit a dolgaidat halogatod, a sikereket is pont annyira!
Tehát ne várj, ne halogass cselekedj, a többit ráérsz menet közben kitalálni. Persze nem árt tervezni, de ha megvan egy jónak tűnő gondolat, kezdd el követni, ne tervezgesd addig a kezdetet, amíg már nem lesz aktuális.
Kitalálod, hogy sportolnod kéne? Remek, kapd fel a sportcipődet, és menj ki kocogni! Ne azzal kezdd, hogy 15 órát bújod az internetet, olimpikonok edzéstervét tanulmányozva, aztán elmész egy profi futóboltba és 50.000ért veszel cipőt, másik 70.000ért ruházatot, mellé pulzusmérőt, könyveket, fényvisszaverő szalagokat... Azaz mindennel foglalkozol, csak pont magával a tevékenységgel nem, aminek Te magad is beismerted szükségességét. Persze idővel lehet, hogy az imént felsorolt dolgokat mind meg kell tenned, de kezdened biztosan nem ezekkel kell!
Ide tartozik a "majd jövő januártól lefogyok", a "majd nyaralás után elkezdek figyelni a kiadásaimra", "majd a projekt befelyezése után elkezdek többet törődni a párommal", meg még reggelig sorolhatnám. Csakhogy az a helyzet, hogy jövő januárra jó eséllyel még többet fogsz hízni, még nehezebb lesz lefogyni, nyaralás végére nem kell majd figyelned a költekezéseidre, mert nem lesz miből költekezned, valamint sanszos, hogy a párod is faképnél hagy téged, mire a cégnél végeztek az adott több hónapos projekttel.
Tehát: vizsgáld meg magad! Állapítsd meg, hogy kell-e változnod (egy kis segítség:99%, hogy igen), a lehető legrövidebben vázold fel magadban a cselekvést,a többire majd később ráérsz.
És, hogy mikor kezdj bele? Válassz magadnak időpontot:



- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 20., hétfő

A szervezett reggel

"Lose an hour in the morning, and you will spend all day looking for it." - Richard Whately

" Veszíts el egy órát reggel, az egész napodat azzal fogod tölteni, hogy előkerítsd." - Richard Whately

Szervezetten, átgondoltan kezdeni a napot rengeteg előnnyel jár. Ami magától értetődő, hogy nem felejtjük el a dolgokat, ha nem ösztönösen, hanem valamilyen rendszer alapján cselekszünk (mondjuk ez nem csak a reggelre igaz). Még itthon fog eszünkbe jutni, hogy vigyünk magunkkal számológépet, aláírási címpéldányt, pénzt, bármit, aminek hiánya elég kellemetlenül érinthet minket otthonunktól távol. Az a vesződség, ami azzal jár, hogy előző nap este átgondoljuk/felírjuk, mikre lesz szükségünk másnap, mit csináljunk meg reggel,sokkal kevesebb energiába kerül, mint a bosszankodás, hogy "a fenébe, ezt otthon hagytam, elfelejtettem".
A másik nagy előny, hogy hozzáállásunk rányomja bélyegét az egész napra: azt üzenjük vele, hogy az ébredés pillanatától kezdve mi koordináljuk, befolyásoljuk az életünket, az események nem "csak úgy" történnek velünk.
A harmadik előny, hogy segít felébredni. Nem mindegy, hogy a fotelben ülünk, bámulunk előre a már kihűlt kávéval a kezünkben, vagy ébredés után azonnal tevékenykedünk. Én is tudom, hogy ha nincs meg, hogy konkrétan mit kell csinálni, akkor nem egyszerű felkelni abból a fotelből, nincs motiváció.
A negyedik, talán legnagyobb előnye a reggeli teendők előre meghatározásának, az az érzés, a sikerélmény, hogy a reggel minden percét hasznosan töltöttük el. Apró, de rengeteg pozitív élmény ér minket rögtön az ébredés után, mivel számtalan későbbi problémát előzünk meg, szándékosan (pl amit szinte biztosan otthon hagytunk volna, ha nem írjuk fel, az így velünk lesz, elkerülve a későbbi bonyodalmakat). Magabiztosan indulunk el otthonról, mert tudjuk, hogy fel vagyunk készülve a mai napra.
Írjunk cetliket, használjunk emlékeztetőket, használjuk a GTD rendszert, mobiltelefonunkat, bármit, ami segíthet a szervezettség szokásának kialakításában! Szuper érzés, elhihetitek! ;)


- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 13., hétfő

Valentin nap

" The best and most beautiful things in the world cannot be seen or even touched - they must be felt with the heart." - Helen Keller

" A legjobb és legcsodálatosabb dolgok a világon nem láthatóak, nem is tapinthatóak - csak a szív által érezhetjük őket." - Helen Keller


Ma van Valentin nap, a szerelmesek napja. Sokan hülyeségnek tartják, mondván nem ősi magyar ünnep, amerikai import stb. stb...
Én úgy gondolom, ha találtunk valakit, akit szeretünk, akivel boldogok lehetünk, akkor azzal meg kell minden pillanatot ragadni. A Valentin nap remek ürügy arra, hogy egy kicsit különlegesebb napot szervezzünk magunknak, bármi kitalálható, ami a párodról, illetve Rólad szól és jól érzitek magatokat. Nem az ajándékokról szól, hanem csak egy kis odafigyelésről, kedvességről, ami szerintem mindennapos kéne legyen, de ha nem, akkor a Valentin nap nagyon jó alkalom, hogy kicsit feldobjátok a kapcsolatotokat, ha az egy kicsit ellaposodott. Ha pedig nem, akkor remek alkalom, hogy még jobban élvezzétek! Nagyon jó dolog, ha szerettek valakit, még jobb ha ő is szeret titeket, becsüljétek meg!

- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 9., csütörtök

Rossz? Nem baj, van más!

" Every problem has a gift for you in its hands. " - Richard Bach

" Minden probléma tartogat egy ajándékot számodra." - Richard Bach

A múltkori, hetet értékelő bejegyzésemben már említettem (ezt a fajta értékelést egyébként érdemes lenne gyakran, akár naponta elvégezni!), de szerintem kiemelt fontosságú, hogy a gondokra, problémákra ne "rossz"-ként tekintsünk, hanem próbáljuk meg természetesnek elfogadni azokat, mert bizony teljesen normális, sőt jó is, hogy időnként akadályokkal szembesülünk.
Először is: a problémák megoldásából lehet a legtöbbet tanulni (ugye érdemes figyelni mások hogyan oldják meg a gondjaikat, az is remek tamár!), mert ha minden klappol, akkor abból nem biztos, hogy a megfelelő következtetéseket vonjuk le jövőbeli cselekedeteinket illetően. Érdemes felidézni néhány példát, amit múltkor említettem, mennyi apró "rossz" eseményből tanultuk meg, hogyan kerülhetjük el azokat ismételten.
Másodszor: egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik, vagy rosszabb esetben még ott az ablak is :) Velem nagyon sokszor volt (gondolkozzatok el rajta, biztos veletek is), hogy halami nem az eredeti terveim szerint alakult, de utólag észrevettem, hogy ez így még jobb is volt. Ezek apró dolgok, de mindenkivel megtörténnek, csak figyelni kell rájuk. Elmegyünk a boltba venni valakinek egy ajándékot, nem találjuk, de találunk helyette sokkal jobbat. Ezeket a kis dolgokat ha megtanuljuk észrevenni, könnyebben magunkévá tehetjük a problémák elfogadásának, üdvözölésének szokását és alkalmazhatjuk
azt az igazán nagy gondok esetében is.
Próbáljátok a mai nap folyamán (meg egyébként is) pozitívan felfogni az amúgy kellemetlen eseményeket. Tehát ha ma nem tudjátok eldönteni, hogy melyik ruhát vegyétek fel, de közben az egyiket leöntitek kávéval, azt döntési segítségnek értelmezzétek, ne pedig balszerencsének!
Szép napot mindenkinek! :-)


- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 3., péntek

Értékeljük a hetet!

Hétfőn azzal indítottam, hogy rengeteg kellemes dolog történhet velünk a hétköznapok során, ezért nem szabad keserűen várni őket.
Most itt a péntek, értékeljük ki a hetet! De tényleg: adok pár tippet, hogyan, de Te magadnak végezd el a hét értékelését, a végén szinte biztos, hogy arra fogsz jutni, hogy milyen remek hét volt ez!
Mindenek előtt:
" It is better to light one candle than to curse the darkness " - Buddha
" Jobb egy gyertyával világítani, mint átkozni a sötétséget " - Buddha
Annak örüljünk, ami(nk) van, ne azt nézzük ami(nk) nincs!
Vegyétek sorra, mi mindenben voltatok sikeresek, mi mindent sikerült véghezvinnetek!
Nem váltottátok meg a világot? Ok, akkor kezdjük kisebb dolgokkal! Vegyetek sorra mindent, ami sikerült, ami pozitív, vagy legalább annyi dolgot, amire már azt mondjátok, "ez igen, ez egy remek hét volt"!
Nem jutnak eszedbe dolgok?
Segítek néhány kérdéssel:
- Kerestél pénzt, akár csak egy kicsit is a héten? Ha valamit olcsóbban vettél, azt is sorold ide!
- Sportoltál a héten? Ha csak valahova gyalog mentél, ahova egyébként nem.
- Okoztál valakinek örömöt a héten? Pl felhívtad, ezzel örömet okozva neki, egy névnapi köszöntés, akármi!
- Voltál valamilyen munkában, folyamatban nélkülözhetetlen? Pl egy közös projekt, csoportmunka, aminek tagja voltál, ami nélküled nem sikerült volna!
- Segítettél valakinek önzetlenül? Pl. Átadtad a helyed a buszon egy idősebbnek, kinyitottad az ajtót egy kismamának?
- Tettél valamit az egészségedért a héten? Bármit, akár csak, ha a mekiben salátát ettél a big mac helyett!
- Elvégeztél valamit, amit már régóta halogattál? "milyen jó, hogy végre rend van a szekrényben"
- Ismerkedtél meg új emberekkel?
- Dicsért meg a főnököd/ kollégád? Távozott elégedett vevő az üzletedből?
Rengeteg apró dolgot fel lehetne még sorolni, tegyétek egészen addig, amíg meg nem győződtök arról, hogy eredményesek, sikeresek voltatok ezen a héten!
Történtek rossz dolgok?
Szinte biztos vagyok benne, hogy igen!
- megégetted magad a tűzhelynél? Nem baj, legközelebb jobban fogsz vigyázni!
- elsóztad az ételt? Nem baj, legközelebb nem fogod!
- rosszul adtál le egy rendelést a szállítónál? Legközelebb biztosan alaposabban leellenőrzöd!
- meghúztad az autót? Ezután biztos sokkal körültekintőbb leszel, megelőzve ezzel több hasonló esetet!
- kicsit megfáztál? Holnap biztos jobban felöltözöl, így egy kis meghűléssel megúszod a komolyabb tüdőgyulladást!
Ezt sem sorolom tovább, minden hibánkból lehet tanulni, ha másokéból is sikerül, az egyenesen fantasztikus!
Itt leírnám egyik kedvenc idevágó történetemet, mely nevek/időpontok híján elég városi legenda-gyanús, de nem is ez a lényeg. Tehát:
Egy nagy amerikai vállalatnál az egyik dolgozó elrontott valamit, ami apróságnak tűnt, kis figyelmetlenségnek a részéről, de végül 15.000.000. $ veszteséget okozott a vállalatnak. A dolgozó teljesen magába roskadt, nyílvánvaló volt számára, hogy nincs más választása: elment az igazgatóhoz, hogy személyesen felmondjon, elveszítve ezzel megélhetését. Az igazgató kérdőn nézett rá, hogy mit szeretne:
- Uram, borzasztó amit tettem, sehogy sem tudom jóvá tenni, de gondoltam felmondok, mielőtt Ön rúgna ki.
- Hogy én kirúgjam?! Nem megy maga innen sehova, éppen most költöttem 15.000.000. $-t az oktatására!
Ezek után remélem mindenkinek világos lesz, hogy jó kis hetet zárhat, így talán a utólag is "hihetőbb" a most hétfői bejegyzésem, ha eddig nem lett volna! :-)
Nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!
- Posted using BlogPress from my iPad